Parlamenti figyelő

A héten ötnapos, maratoni ülést tart az Országgyűlés. A hétfői és a keddi ülésnap összeért, a munka törvénykönyvéről szóló vita oly annyira elhúzódott, hogy az eredeti napirendhez képest csúszott a szavazás a jövő évi költségvetéshez benyújtott módosító javaslatokról is.

Számos fontos jogszabályt, módosítást fogadtak el a képviselők hétfőn az Országgyűlésben. Megszüntették a korengedményes nyugdíjat, azaz január 1-jétől nem állapítható meg nyugdíj korhatár előtti ellátás, a jelenleg folyósítottakat pedig nem a társadalombiztosítási kasszából, hanem a költségvetésből fizeti tovább az állam. Változnak a nyugdíjemelés szabályai is: az ellátást januárban ezentúl csak az inflációval kell növelni, ha pedig a pénzromlás legalább 1 százalékkal nagyobb a tervezetnél, úgy novemberben – januárig visszamenőleg – a különbséggel emelni kell a nyugdíjakat. Ugyancsak január elsejétől megtiltotta az Országgyűlés a háromszáz négyzetméteresnél nagyobb üzletek és bevásárlóközpontok létesítését, valamint a már meglévő kereskedelmi egységek ezt meghaladó méretűre bővítését. A salátatörvény elfogadásával a parlament arról is rendelkezett, hogy a tankönyvellátás állami közérdekű feladat, amelyet egy kiemelten közhasznú nonprofit kft., a Könyvtárellátó végez. Ez a rendelkezés 2012. október 1-jén lép hatályba. A Tisztelt Házban ma szavaznak a jövő évi büdzsé fő számairól, a határozathozatal várhatóan hosszan elhúzódik. Az ülésnek egyébként reggel 8 órakor kellett volna elkezdődnie, de a képviselők még a hétfői napirendi pontokat sem tárgyalták meg eddig. Kora hajnalban kezdődött meg ugyanis a munka törvénykönyvének általános vitája, amely rendekívüli módon elhúzódott – a Fidesz péntekre akarta napolni a vitát, de az ellenzéki pártok ezt nem szavazták meg. Szerdán többek között megkezdődik a felsőoktatási és folytatódik köznevelési törvény vitája, csütörtökön tárgyalják az MSZP bűneit, míg az elfogadott ülésterv szerint pénteken kerül napirendre az új választójogi, illetve a képviselők javadalmazásáról szóló törvényjavaslat.

Előző Gyertyagyújtás a Kossuth téren
Következő Szolnokra érkezett a “Hulladékos játszóház„

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás