TOP 50

Tizenhatodik alkalommal állították fel a megye legsikeresebb 50 vállalkozásának sorrendjét. Az idei TOP 50 a 2010-es adózási év eredményeként született meg.

Idén 2,7 milliárd forint 2010-es nettó árbevétellel lehetett bekerülni a legjobb 50 közé. A megye legsikeresebb vállalkozásainak listáját a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Regionális Főigazgatósága és a JNSZ Megyei Kereskedelmi és Iparkamara állította össze. A TOP 50 azonban nem csak egy sorrend, hanem képet is ad a megye gazdasági helyzetélről. Ennek alapján nagyon megosztott a megye gazdasági térképe. Kiderül belőle, hogy a Jászság óriási gazdasági fejlődésen ment keresztül, míg a Tiszazug térségénél visszaesés tapasztalható. A számításokból kiderül az is, 2010-ben, az előző évhez képest 17,3 százalékkal nőtt megyénkben az árbevétel, ám ennek 60 százaléka exportból származik. A 2010-es nettó árbevétele szerint az idei TOP 50 élén – ahogyan az előző évben is történt – a Samsung Elektronics Magyar Zrt. végzett. A legsikeresebb szolnoki bejegyzésű cég a Tisza Coop Nagykereskedelmi Szolgáltató Zrt. lett, míg a legfiatalabb, az alig 3 esztendős Bi-Ka Logisztika Kft.

Előző Maros megyével is hivatalos együttműködést kötött a megyei önkormányzat
Következő 100 éves a szolnoki motoros repülés

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás