Eltűnt egy szolnoki házaspár

Baunok Istvánról és feleségéről múlthét csütörtök óta nem tudni semmit. Egyik hozzátartozójuk jelentette be eltűnésüket, a rendőrség pedig azonnal megkezdte a nyomozást. Mostanra már két férfit is keresnek, akiknek közük lehet a házaspár eltűnéséhez.

A képen látható Baunok István valamint felesége múlthét csütörtökön hagyta el otthonát, azóta senki sem tud róluk. A nevét és arcát nem vállaló szomszéd jól ismeri a házaspárt, mint mondta életük rendezett és kiegyensúlyozott volt. Arra a kérdésre, hogy véleménye szerint Baunokék önszántukból hagyták-e el lakásukat, határozott választ kaptunk. „Nem, ez biztos.„ – mondta. A garázs még félkész állapotban van, az udvaron pedig szanaszét hevernek az építkezésre vásárolt elemek valamint a használt eszközök. A házaspár két autója is eltűnt – a környéken pedig az a meg nem erősített hír terjed, hogy az okmányok és a bankkártyák is eltűntek lakásból. A rendőrség a bejelentés napján megkezdte a nyomozást. „Közigazgatási eljárás keretében indult meg az eljárás, de olyan adatok és információk merültek fel, amelyek megalapozták egy büntetőeljárásnak a megindítását ezért személyes szabadság megsértése miatt büntetőeljárás illetve nyomozás indult a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányságon.„ – mondta Szabó Zita a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. Két férfi került a hatóság látókörébe. Egyikük Farkas Tibor, másikuk Herczku Szabolcs. A rendőrség elrendelte országos körözésüket valamint a tulajdonukban lévő zöld színű Peugeot 307-es típusú autójukat is keresik. Továbbá kérik kérik, hogy aki bármilyen információval tud szolgálni a két férfiről, a Baunok házaspár tartózkodási helyéről vagy gépjárműveiket látták valahol – egy fekete színű ©koda Octaviát valamint egy bordó Peugeot 207-est – hívják a 107 vagy 112 központi segélyhívó bármelyikét.

Előző Váltás a polgármesteri poszton
Következő Ki tud többet Szolnokról?

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás