Kopjafát állított a Jobbik a 23-as parcellánál

A vörös terror szolnoki áldozatainak emlékére kopjafát állított a Kőrösi úti temetőben, a 23-as parcellánál a Jobbik szolnoki szervezete. A megemlékezésen részt vett Murányi Levente, a párt alelnöke is, aki elmondta: a vörös terrornak a becslések alapján körülbelül 50 szolnoki áldozata van. A kopjafákat Máthé György esperes áldotta meg.

A megmaradt síremlékek elhanyagoltan, szinte felismerhetetlenül feküdtek a szolnoki temetőben. A Jobbik szolnoki szervezete pár napja megtisztította a sírokat és kopjafával is megjelölték az áldozatok nyughelyét. „Mi szeretnénk a sírokat figyelni, rendbe tartani, illetve a mindazon áldozatok emlékhelyeit, amelyeket méltatlanul elfeledtünk, azokat a továbbiakban is keresgetjük, megpróbáljuk föltárni, rendbe tenni.„ – mondta Nagy Gyula, a párt szolnoki szervezetének elnöke. A rendezvényen részt vett Murányi Levente, a Jobbik alelnöke is, aki szerint a Tanácsköztársaság egyik legsötétebb fejezetét kétségkívül Szolnokon írta a Lenin-fiúkat vezető Szamuely Tibor népbiztos. 1919. májusában a vörösök visszafoglalták a Tisza-parti várost, és több tucat polgárt végeztek ki.A felállított kopjafákat Máthé György esperes plébános áldotta meg és mondott imát az elhunyt hazafikért. rn

Előző Veszélyes babaruhák
Következő Különdíjas lett a “Nemzet kenyere”” “

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás