Kurdisztánban lépett fel a Tisza Táncegyüttes

Nem mindennapi kalandban volt része a Tisza Táncegyüttesnek legutóbbi külföldi útja során. Kurdisztánba kaptak meghívást, ahol fegyveres őrök kísérték őket, ám a lelkes közönségtől még ők sem tudták megmenteni a táncosokat.

Október 28-november 3. között Irak északi részébe, Kurdisztánba kapott meghívást a Tisza Táncegyüttes egy nemzetközi folklórfesztiválra. Simon Gyula művészeti vezető elmondta: a kurdok nagyon küzdenek, hogy a világban elismerjék őket, keresik a diplomáciai kapcsolatokat és nagyon sok pénzt fordítanak arra, hogy ha a kultúra útján is, de minél nagyobb hírüket vigyék a világban. A fesztiválra 14 országból érkeztek csoportok, például Közép- és Dél-Amerikából, Afrikából, arab területekről, illetve Európából. Keleten azonban nem túl biztonságos, így a résztvevőket fegyveres őrjárat kísérte. Az együttes fergeteges műsora után kellett is védelem. A magyar táncok mellett ugyanis egy nagy sikerű kurd számmal is készültek, mely után a lelkes közönség fényképezőgépekkel megrohanta a táncosokat, végül a biztonsági embereknek kellett utat csinálniuk, hogy a buszhoz elérjenek. A sikeres szereplés meghozta gyümölcsét; az együttesek között jó kapcsolat alakult ki, melynek eredményeként – ha minden jól megy, nemsokára kurd táncegyüttest láthatunk a megyében, a tervek szerint a jászberényi Csángófesztiválon.

Előző Befejeződött a népszámlálás
Következő Márton napi játszóház a Máltai szeretetszolgálatnál

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás