Iskolavató Szajolban

Átadták a megye legkorszerűbb iskoláját. Szombaton Szajolban Hende Csaba honvédelmi miniszter avatta fel a csaknem fél milliárd forintból megújult intézményt.

A szajoli gyermekek eddig 4 helyszínen jártak iskolába, melyeket a forgalmas és veszélyes 4-es út szelt ketté. 2008-ban indult az az uniós pályázat, mely az iskola felújításáról szólt. 2010. szeptemberében tették le az alapkövet. A 400 millió forintos beruházásból megszépült iskolát a honvédelmi miniszter avatta fel. Hende Csaba beszédében a közösség és az összefogás szerepét hangsúlyozta: „hamarabb felépíthetünk egy ilyen iskolát és állíthatunk bele nagyteljesítményű számítógépet, villogó csodakütyüt, meg nyelvi labort, minthogy abból iskola lenne. Az iskolát ugyanis a tanárok által formált közösség teszi iskolává.„ Szöllősi József polgármester szerint „most szeptember 1-jétől érezzük azt, hogy egyszerre egy helyen a 310 diák, tanárok, nem kell átingázni 10 perces szünetekben.„ A beruházás olyan minőségi változást hozott Szajol életében, amellyel az intézmény bármely nagyvárosi iskolával felveheti a versenyt. Az ünnepélyes avatóünnepség és az áldás után 26: 39 a vendégek bejárták a megszépült komplexumot.

Előző Erdélyi kiállítás
Következő Túl a hivatalos határidőn

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás