Pro Talento a tehetségekért. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Pedagógiai Intézet által létrehozott Versenyképes Tudásért Alapítvány Kuratóriuma immár 13 éve díjazza Pro Talento emlékplakettel a tehetséggondozásban kimagasló pedagógusokat. Idén négy tanár vehette át az elismerést.
Ünnepi műsorral kezdődött a díjátadó a Megyeháza dísztermében. Idén 15 pedagógust terjesztettek fel. Közülük választott a szakértőkből álló zsűri. Pro Talento díjat kapott Antalócziné Balog Ágnes, a karcagi Kováts Mihály Általános Iskola matematika tanára, aki 1994 óta igyekszik az egyik legnehezebb tantárgy megtanítására, sőt 10 éve a karcagi matematika versenyek szervezője is. Molnárné Büttner Mária, a Varga Katalin Gimnázium magyar-ének szakos tanára is átvehette a Pro Talento díjat. Tanítványai rendszerint kiválóan szerepelnek a versenyeken. Elismerésben részesült még Borosné Szlávik Mária, a Verseghy Ferenc Gimnázium biológia-földrajz szakos tanára, és Dr. Pókász Endre, a Pálfy János Műszeripari és Vegyipai Tagintézmény vezetője.rnrn