Apad a Tisza és a Zagyva is

Rekordmértékű belvíz. A belvízzel elöntött területek nagysága igaz csökkent az utóbbi napokban, de még mindig meghaladja a 2000-ben mért legnagyobb értéket. A Tisza és a Zagyva apad, jelenleg első fokú árvízvédelmi készültség van érvényben.

Jelenleg 72.450 hektárnyi terület van víz alatt a Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság területén. Egy nap alatt 1050 hektárral csökkent a belvízzel elöntött területek nagysága, azonban ez az érték is nagyobb, mint a 2000-ben mért eddigi rekord. A megyében összesen 63.505 hektárt borít belvíz, ami a megye területének több mint tíz százaléka. Az elmúlt huszonnégy órában a belvízi védekezés során 74 szivattyútelep és 188 fő dolgozott. Tegnap óta kettő centiméterrel csökkent a Tisza vízszintje Szolnoknál, így ma 748 centit mértek a szakemberek. A KÖTI-KÖVÍZIG igazgatási területén első fokú árvízvédelmi készültség van érvényben. Az árvízvédelmi munkálatokban 220-an vettek részt az elmúlt egy napban. A Zagyva – is igaz lassan – de folyamatosan apad. Horváth Béla elmondta azt is, hogy az előrejelzések alapján az elkövetkezendő két hétben nem várható jelentős mértékű csapadék, így újabb árhullám nem várható.

Előző Albacomp- Szolnoki Olaj 76- 73 +videó
Következő Innovációs díjat kapott egy szolnoki cég+video

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás