Kátyúznak a megye útjain

Nem árt az óvatosság. Az Újszász és Szászberek közötti útszakaszon kilométerenként körülbelül száz kátyút számolhatnak meg az autósok. A Magyar Közút évente több mint 8000 tonna aszfalttal temeti be a megye útjainak hibáit, ez mégsem elég.

Kátyúznak a 32-es úton Szászbereknél. Erre az útszakaszra rá is fér a foltozás. Megszámoltuk és kilométerenként körülbelül száz kátyúval találkoztunk. 1990-tõl az ezredfordulóig a megye úthálózatának felújítási aránya öt százalék fölött volt. Ez azt jelenti, hogy egy-egy szakaszt 20 évente tudnak teljesen felújítani. Ha ezt folyamatosan tudták volna tartani, akkor az utak minõsége ma -mondjuk így- elviselhetõ lenne. A megyei igazgató azonban azt is elmondta, hogy bár a kétezres évek elején az utak körülbelül 10-12 százalékát újították fel, ez a szám azóta drasztikusan visszaesett. -A tavalyi évben, 2010-ben épp, hogy elérte az egy százalékot. Ugye az ehhez tartozó ciklus időtartam az száz év. Hát nem gondoljuk azt, hogy száz évig egy burkolat az életben tud maradni?-mondta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. megyei igazgatója, Kovács Károly. Mivel felújításra úgy tűnik nem tudnak pénzt fordítani, marad a kényszermegoldás, azaz a kátyúzás. 90-2000-ig átlagosan 4800 tonnányi aszfaltot használtak fel a kátyúk eltüntetésére a megye 1320 km-es úthálózatán. Ez a szám folyamatosan emelkedik. Tavaly már csaknem dupláját használták fel az út hibáinak foltozására, de az összes hibát így sem tudták megszüntetni. A megyében a Magyar Közútnak négy üzemmérnöksége van. Üzemmérnökségenként pedig egy brigád foglalkozik az úthibák kijavításával. Nekik -úgy tűnik- mindig lesz munkájuk.

Előző Kevesebb lehet a nettó
Következő Kaland a Szín-Mű-Helyben

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás