A Don-kanyarban elesettekre emlékeztek

A Don-kanyarban, 1943. januárjában hősi halált halt magyar katonákra emlékeztek ma a Hősök terén. Az akkor szinte teljesen megsemmisült második magyar hadsereg katonái egyszerre voltak hősök és áldozatok.

A második magyar hadsereg 1942. szeptemberében – a megfelelő felszerelések hiányában – már legyengült állapotban érkezett meg a Don folyó vonalához. Novemberben a sztálingrádi csata miatt a németek fokozatosan kivonták csapataikat a doni térségből, így 1943. januárjának elejére a 2. magyar hadseregtől délre húzódó arcvonal összeomlott. A szovjet hadsereg támadása 1943. január 12-én, – 30 fokos hidegben kezdődött meg. 1942-ben az akkori kormány több mint 200 ezer katonát küldött az orosz frontra, ahonnan 120 ezren nem tértek vissza. Hősi halált haltak. A mínusz 30-40 fokos hidegben, megfelelő felszerelés és élelem hiányában kilátástalan volt a küzdelem az óriási túlerővel szemben. A különítmény segítségben nem bízhatott, és csak január 17-én kaptak engedélyt a visszavonulásra. Ez viszont már túl késő volt.

Előző Januártól indult a bővített Széchenyi Kártya
Következő Kíválórn

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás