Túl az első egyeztetésen

Negyed évente egyeztetnek. Így döntött a város és a megye vezetése. Az első konzultáció ma volt. A felek szót ejtettek egyebek mellett a négyes út fejlesztéséről, a közös szakképzési feladatokról és beruházási tervekről is.

„Egy irányba húzunk„- így fogalmazott Szalay Ferenc Szolnok polgármestere és Kovács Sándor a megyei közgyűlés elnöke mai, első munkaértekezletüket követően. A kapcsolat a háttérben már eddig is működött, ám az eseti konzultációkon túl többre nem volt igény. Az új elképzelés szerint közös munkacsoportokat alakítanak egy- egy terület szakemberei, hogy közösen lobbizzanak a régiós- és az országos forrásokért. A mai konzultáción a közös szakképzési rendszerről, a Tiszaliget komplex fejlsztéséről és ami talán a legfontosabb: a négyes út fejlesztését szolgáló stratégiáról egyeztettek. A határidő több pályázat esetében is szűk, ezért már hétfőre elkészül az első közösen összeállított munkaanyag.

Előző Vízszentelés a Tiszán
Következő Végnapjait éli a szolnoki cukorsiló

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás