Téli vadetetés

A kemény tél az állatokat is megviseli. A megye vadászatra jogosultjai több tonna kiegészítő takarmány kijuttatásával igyekeznek kondícióban tartani a fácánt, a mezei nyulat és az őzeket. Az állomány megóvása a tavalyi gyenge szaporulat miatt is fontos feladat.
Ismerős kép a határban. Élelmet kereső őzek csapata a Zagyva gát mellett. A szűkös időszakon a vadásztársaságok segítik át az állatokat. Törvényben előírt kötelességük ugyanis a téli kiegészítő takarmányozás. A nagyvad etetőket hetente töltik fel, gyakran mázsán fölüli mennyiségű élelemmel. Léteznek úgynevezett vadföldek is, amelyekről ősszel nem takarítják be a haszonnövényeket. A nagy kalóriaértékű takarmányra most még fokozottabb szükség van. A tavalyi vadszaporulat ugyanis nagyon gyengének bizonyult. A fácán esetében alig beszélhetünk életben maradt utódokról. A mezei nyúl szintén megsínylette a nedves időt. Egyedül az őz helyzete tűnik kiegyensúlyozottnak, bár a megpróbáltatásokból neki is kijut. Amint azt Kasuba András megyei fővadász elmondta, a folyók áradása miatt kiszorult az árterekről a vad. Ez pedig ismét beláthatatlan következményekkel járhat. Nem szívesen bocsátkoznak jóslásokba a vadászok, hiszen még csupán a tél derekán vagyunk.

Előző Ezerarcú Erdély
Következő Karácsonyi falu bontása

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás