Újabb csapás érte a magyar sportéletet. Egy nappal Kárpáti György halála után elhunyt az ugyancsak háromszoros olimpiai bajnok Benedek Tibor.
Az első, már felnőttként elért sikerek egyikét örökíti meg ez a fénykép. Az Újpest 1994-es BEK-győztes csapatát. A kép jobb szélén a huszonegy éves Benedek Tiborral. Ez pedig az utolsó, Róla készült és nyilvánossá tett fotó: felesége készítette, amint kislányuk, Barka öleli át már súlyosan beteg édesapját. “Sose volt különösen jó labdaérzékem. Sose fociztam, kosaraztam jól, nem dobtam különlegesen nagyot. Nem vagyok kifejezettem sem erős, sem okos, nem úszok túlságosan jól, a vízfekvésem teljesen átlagos. Mégis, ha legvégül össze kellene foglalnom a sikereim okát, csak annyit mondanék, hogy mindig én akartam jobban. Ez az én tehetségem.”- így vallott magáról, képességeiről korábban. A mindennél többet érte el: vagonnyi aranya mellett egy egész nemzetnek lett kötelessége a válogatott meccseit nézni, szurkolni és a győzelmek katarzisában feloldódni. Vízilabdakaput sosem látott nagymamák tudták, hogy ki a Benedek Tibi. A medencék világában már régóta mindenki tudta, hogy baj van. De mindenki reménykedett benne, hogy nem lesz baj. Hogy ezt is legyőzi. Mint eddig annyi mindent. A több évtizedes barát, kiváló vízilabda- szakíró Csurka Gergely Búcsú a harcostól című nekrológjában így köszön el Tőle:
“Kérdések, válasz nélkül. Egy család, apa nélkül. Egy sportág, klasszisa nélkül. Egy ország, hérosza nélkül. Elment a harcos. Nézünk utána, hátha visszafordul, jön és visszavág, hiszen ő tökélyre fejlesztette a győzelem tudományát… de nem, nem és nem… összezár mögötte a gyász szörnyű, mélyfekete sötétsége. És többé már semmi nem lesz olyan, mint eddig volt.”