Thököly úti felüljáró felújítása

Nettó 20 millió forintból újítják fel a Thököly úti felüljárót. A munkálatok hétfőn kezdődtek és várhatóan november 16-ra befejeződnek. Addig az arra közlekedőnek félpályás útlezárásra kell számítaniuk.

Az útpálya egyik felén a munkások dolgoznak, míg a másik sávon felváltva halad a forgalom. Megkezdődött a Thököly úti felüljáró felújítása. Hétfőn megtörtént az aszfaltburkolat felső, úgynevezett kopórétegének lemarása, ma pedig megkezdték a híd egyik legfontosabb részének, a dilatációs szerkezetnek a kibontását.Mint korábban már elmondtuk, naponta több, mint 10 ezer jármű halad át a Thököly úti felüljárón. A híd utolsó teljes felújítása 2000-ben volt, azóta csak kisebb-nagyobb javításokat végeztek rajta, így állapota leromlott. A felüljáró felújítása tehát egyre inkább elodázhatatlanná vált.A tervek szerint a felüljáró felújítása november 16-án befejeződik. Addig a váltakozó irányú forgalmat jelzőlámpák, illetve jelzőőrök irányítják. Aki tehát szeretné elkerülni a torlódást és tudja, kerülje el az érintett útszakaszt.

Előző Leégett ház lakói
Következő Katasztrófavédelmi gyakorlat a Big Wind részvételével

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás