Thököly úti felüljáró felújítása kezdődik

Technikai okok miatt csak hétfőn kezdődik el a Thököly úti felüljáró rekonstrukciója. A hídpálya új aszfaltréteget kap, kijavítják a dilatációs szerkezeteket és az egyik járda burkolatát is kicserélik. A beruházás idején félpályás forgalomkorlátozásra, emiatt pedig torlódásra kell számítani.

Naponta több, mint 10 ezer jármű halad át a Thököly úti felüljárón. A híd utolsó teljes felújítása 2000-ben volt, azóta csak kisebb-nagyobb javításokat végeztek rajta, így állapota leromlott.Még egy laikusnak is szembetűnő, hogy az időjárás változásaiból és a forgalomból eredő mozgást lehetővé tevő dilatációs szerkezetek állapota korántsem nevezhető ideálisnak. Az aszfalt több helyen repedezett, kátyús, a járműveket a gyalogosoktól elválasztó szalagkorlát sérült és az egyik járda burkolata is cserére szorul. Így a felüljáró felújítása egyre inkább elodázhatatlanná vált.Az útburkolatot is érintő munkálatok november 9-én, hétfőn kezdődnek. Emiatt félpályás útlezárásra kell számítani, a váltakozó irányú forgalmat jelzőlámpák, illetve jelzőőrök irányítják majd. Tekintettel a jelentős forgalomra, szinte biztos, hogy nagyobb torlódásra kell számítani, aki tehát tudja, kerülje el az érintett útszakaszt.A beruházás nettó 20 millió forintba kerül. Az összeget a Magyar Közút az üzemeltetési és fenntartási tevékenységére biztosított forrásból biztosítja.

Előző Tájékoztatót tartottak a földárverésekről
Következő Múzeumi helyszínelők

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás