Szemét a Tisza parton

Hiába a kukák, szemét borít mindent a Tisza parti sétány új szakaszán. A Tiszavirág híd- és a Vízirendőrség között legsúlyosabb a helyzet. A mentetlen oldali ülőlépcsőkön péntekről- szombatra virradóra szabadul el a pokol.

Elképesztő mennyiségű hulladék. Mindösszesen egy éjszaka alatt. Ráadásul télbe hajló időben. Nyaranta megháromszorozódik a szemét amit a fiatalok hagynak maguk után az úgynevezett bulinapok éjszakáin.
A sétányon felállított kukák sem segítenek. Úgy tűnik pár méter megtétele is nehezükre esik a szemetelőknek.Sokszor a legényvirtus sem marad el. A bizonyítási kényszer egyeseknél rongálásban merül ki. Erre viszont már jó a kuka is. Valakinek nemrég a vízirendőrség előtti hulladékgyűjtő tetszett meg. Az erre sétáltatott kutyák lábát gyakran vágja meg üvegszilánk. Egyik szemtanú szerint az éjszakai „sportok„ egyik „legnemesebbike„ a: ki tudja az üveget messzebbre dobni úgy, hogy az látványosan törjön ezer darabra. Szolnok polgármestere a közelmúltban megduplázta a takarításban résztvevők számát. A város keresi a megoldást. A szomszédos iskolával már fölvették a kapcsolatot és a közeli térfigyelő kamerák képét is fel fogják használni bizonyítás céljából a jövőben.

Előző Hajléktalanok – felkészülés a télre
Következő Kötelező felelősségbiztosítási kampány

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás