Halottak napi információk

Hétvégén megerősített szolgálatot teljesítenek a rendőrök, a közterület-felügyelők és a polgárőrök a temetőben. Változik a Jászkun Volán menetrendje és a sírkert nyitvatartási ideje is.

Koszorú, virágcsokor, mécses – ezeket keresik a megemlékezők. Koszorút már 500 forinttól lehet kapni, de találtunk olyat is, amiért 4-5.000 forintot is elkérnek. A virágcsokrok árai 200 forinttól indulnak, míg mécsest 100 forintért is kapni.
Ennek ellenére mindenki végignézi a kínálatot és – tapasztalat szerint – csak hosszas nézelődés után választ.
Rendőrök, polgárőrök és közterület felügyelők osztogatnak szórólapokat a szolnoki temetőben. Már ma is sokan jöttek el, hogy emlékezzenek szeretteikre. Hétvégén viszont ezrek indulnak útnak. A rendőrség figyelmeztet: ilyenkor a tolvajok is látogatják a temetőt, ezért nem árt óvatosnak lenni, nehogy kellemetlen meglepetés érhet minket.
A szolnoki sírkertben kamerák is figyelnek ránk, de a polgárőrök is megerősített szolgálattal járőröznek. A temető nyitásától kezdve egészen zárásig.
Zsúfoltság várható a buszokon is, épen ezért mától 2-ig változik a menetrend, több járat indul majd célirányosan a temetőbe. Az utakon is sokan lesznek, százezrek indulnak el. Éppen ezért megnyitják a temető melletti területet is, itt november 2-ig ingyen lehet majd parkolni. Az autósoktól azt kérik, hogy legyenek a szokásosnál is türelmesebbek.

Előző …Napi jótett… Szolnok Segít – Szemüveg átadás
Következő Laborfejlesztés a főiskolán

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás