Katonai Repülő Intézet

Intézetté alakult az egykori Repülő Tanszék. Az új besorolás fejlődést is jelent, hiszen az új kihívásoknak felkészült állománnyal kell megfelelni-hangzott el a mai avató ünnepségen a Helikopter Bázison.

Intézeti Alakuló ünnepéggel kezdődött ma a nap a Katonai Repülő Tanszéken. A hazai repülős szakember képzés 65 éves múltja alatt 11 alkalommal váltott nevet vagy besorolást az intézmény. A légierő repülő csapatainak képzése és a tudományos munka is magas színvonalú Szolnokon- hangzott el az ünnepségen. Az eggyel magasabb szintre lépő oktátási intézményben az oktatói állomány 80 %-a rendelkezik tudományos fokozattal, a már végzett szakemberek pedig rendkívül eredményesek.
A szakmaiság nemcsak a gépek vezetését jelenti, hanem azok minden oldalú technikai kiszolgálását is. Itt képzik a repülő-műszaki-, és repülésirányító tiszteket, akik mérnöki felkészültségük alapján képesek a repülések nemzeti-, és nemzetközi eljárások szerinti irányítására, a legbonyolultabb haditechnikai eszközök, fegyvernemek és szakcsapatai speciális beosztásainak ellátására is.
A komolyabb, fejlettebb szervezeti struktúra ezt segíti a jövőben. Ezzel a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar is erősödik- tette hozzá az altábornagy.

Előző Szolnoki Szimfonikus Zenekar évadnyitó koncert
Következő Kisnémet Vendel köszöntése 95. születésnapja alkalmából

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás