JNSZ megyében is árverezik az állami földeket

Országosan több százezer hektár állami földet árvereznek el a novemberben kezdődő földárveréseken. JNSZ megyében 1259 darab földterület találhat új gazdára. A hamarosan induló licitről és annak feltételeiről tartottak sajtótájékoztatót a Megyeházán.

Közel 400.000 hektár eddig nem művelt állami földet árvereznek el november közepétől. A Nemzeti Földalapról szóló törvény előírja, hogy egy gazda maximum 300 hektárt vásárolhat, illetve a licitáláshoz 10 százalék letéti összeg kell. Az intézkedéssel a magyar földműveseket támogatja az állam.Az első árverés várhatóan 2015. november 16-án indul Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Győr-Moson-Sopron, Vas és Heves megyékben, illetve Budapesten. JNSZ megye a második körben szerepel, amely várhatóan november 23-án kezdődik. A jogszabály előírja, hogy megyénkben csak Szolnokon tarthatók árverések, amelyek nyilvánosak. A liciteken csak olyan földművesek vehetnek részt, akik helyben laknak, magyar állampolgárok és mezőgazdasági tevékenységből származik a jövedelmük. A megye árveréseit négy bizottságban tartják meg, amelyek a Vízpart krt. 32-ben, az Ady Endre út 35-37-ben, a Megyeháza földszinti márványtermében és a Megyeháza „B„ épületében kapnak helyet. A liciteken személyesen, jogi képviselővel, vagy csak jogi képviselő útján lehet részt venni. Október 15-étől a kormányhivatalokban közzéteszik a pályázható állami földek helyrajzi számát, a földárverések novemberi elindulásához pedig már elkészült a szükséges szabályozás.Az árverésekkel kapcsolatos hirdetmények a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet és a megyei kormányhivatal internetes oldalain, valamint a megyei sajtóban is megjelennek.

Előző Művésztelep sajtótájékoztató
Következő Katonai akadályverseny

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás