Eagle Ottawa bejárás

Az idei esztendő gazdasági és foglalkoztatáspolitikai sikertörténetének nevezte az Eagle Ottawa legújabb beruházását Szabó István alpolgármester. A cég bővítésének harmadik ütemét – amely a végéhez közeledik – ma sajtónyilvános bejárás keretében mutatták be.

Szó szerint és képletesen is az utolsó simításokat végzik az Eagle Ottawa új, 17 ezer négyzetméteres gyártócsarnokán. Az észak-amerikai központú cég még ez év februárjában, a közgyűlési döntést követően, újabb 10 hektárt vásárolt az Ipari Parkban. Ennek megfelelően az új szabászati gyártócsarnokban a termelés – fokozatos felfutással – már november közepén elindul – folytatta Juhász Zoltán. Mint arról korábban már többször beszámoltunk, az autóalkatrész gyártó vállalat mintegy 9 milliárd forintos beruházással a tervek szerint 30%-kal bővíti kapacitását, mellyel ezer új munkahelyet teremt. A sajtónyilvános bejáráson John Staines ügyvezető igazgató köszönetet mondott ezért a lehetőségért a városnak és ismét hangsúlyozta, hogy a mostani beruházásuk is újabb elköteleződést jelent a megyeszékhely irányába. Ismert az is, hogy a világ útjain futó, bőr belsővel felszerelt autók közül minden ötödikben az Eagle Ottawa termékei találhatók. Európa 40 pontjára valamint Észak-Afrikába és a Közel-Keletre egyaránt szállítanak bőr alkatrészeket.

Előző Állásbörze a Főiskolán
Következő Művésztelep sajtótájékoztató

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás