szarmata települést találtak Tiszapüspöki határában

A nyáron feltárt gepida síroktól alig 100 méterre szarmata település nyomaira bukkantak a Damjanich János Múzeum régészei. Az előkerült leletek elsősorban tudományos szempontból fontosak, ezáltal a szakemberek újabb fontos ismeretekhez jutnak az ezen a területen 1800 évvel ezelőtt élt népről.

Tiszapüspöki határában mutatja az a területet a Damjanich Múzeum ásatásvezető régésze, ahol jelenleg az épülő gabonafeldolgozó üzemhez kapcsolódó megelőző régészeti feltárás folyik. A szakemberek az innen néhány 10 méterre talált és nyáron feltárt gepida sírok szomszédságában egy szarmata településre bukkantak.A régészek már megtalálták a település határában húzódó, illetve azt védő árok-, illetve sáncrendszer nyomaira, de előkerült csontváz is. Ott jártunkkor már azt is tudták, hogy egy állat maradványaira bukkantak.Előkerültek továbbá teljes épségben, egészben maradt edények is, ezeket már a Damjanich Múzeum restaurátor műhelyébe szállították. Ugyanakkor jó néhány használati tárgy, eszköz, ékszer is már a régészek birtokában van. Egyik lelet sem számít különlegesnek abban az értelemben, hogy a szarmatáknál ne fordult volna elő – mondják a szakemberek, azonban értelmezésük, történetük minden szempontból egyedi.A Tiszapüspöki határában megtalált leletekből a közeljövőben egy kiállítás is nyílik a település helytörténeti gyűjteményében.

Előző Szinusz padok a városban
Következő Parlagfű

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás