Kiugró Gála

Apró tehetségek mutatkoztak be szombaton. Az Aba- Novák Agóra Kulturális Központ színpadán, a 4. Kiugró Gálán idén az óvodások és általános iskolások léptek fel.

2012 óta szervezi meg a város önkormányzata, a JNSZ Tehetségsegítő Tanács és az Aba- Novák Agóra Kulturális Központ a Kiugró Gálát. Páros években a középiskolások, páratlan években pedig a legkisebbek léphetnek színpadra. A szolnoki és Szolnok környéki tehetségek szombati gálájára szigorú zsűri válogatta a fellépőket.
Vers és próza előadásokat, tánc és sportbemutatókat, valamint zenei produkciókat láthatott a közönség.
A gála ötlete az egykori kultúráért felelős alpolgármester Dr. Kállai Mária nevéhez fűződik.
Az 5 esztendős Balla Zsombor még megilletődött a közönség őszinte kacaján, pedig ő is sokat nevetett verstanulás közben.
A legkisebbekkel már az óvodákban elkezdenek foglalkozni a pedagógusok.
A nagyobbak kemény munkával, sok gyakorlással és lemondással készülnek,legyen az sport vagy zenei produkció.
A legfiatalabb tehetségek szorgos munkával akár Kanizsa Gina nyomdokaiba is léphetnek, aki Kodályos, majd Verseghys diákként ma már a Zeneakadémia Jazz tanszakán diplomázik.

Előző Rekord hajfonat
Következő Coop májusfa futás

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás