Szolnok szorosabbra fűzi kapcsolatát Beregszásszal

Szorosabbra fűzi kapcsolatát Szolnok és Beregszász. Szalay Ferenc polgármester azt mondta: amiben kell és tudnak segítenek a kárpátaljai rászorulóknak. Az egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár hozzátette: az ország számos pontján adományokat gyűjtenek, hamarosan pedig több kamionnyi tartós élelmiszert és gyógyászati segédeszközt juttatnak el Ukrajnába.

„Nem látni pontosan, hogy meddig tart ez a kialakult krízis, de attól tartok, hogy nem ér véget a tél beálltáig.„ – Éppen ezért minden segítség jól jön – mondta Beregszász polgármestere. Szolnok adományát – 5 tonnányi tartós élelmiszert – kilenc nappal ezelőtt vitték ki a kárpátaljai magyarlakta településre. A gyűjtés országszerte, de még a határon kívül is folytatódott, folytatódik. Magánszemélyek, cégek, vállalkozások több szervezet is összefogott és közösen gyűjtenek, és szervezik meg az adományok szétosztását.Elsősorban élelmiszereket, gyógyászati segédeszközöket szállítanak Ukrajnába. A gyűjtés kiszélesítésére is szükség van – tette hozzá az államtitkár, hiszen az egész országban rendkívül nehéz körülmények között élnek a háborús helyzet miatt.
Szolnok már több esetben is bebizonyított, amikor kell segít. Napi kapcsolatban lesznek a beregszásziakkal – mondta Szalay Ferenc, így pontosan tudni fogják mire van szükség Kárpátalján. A polgármester elmondta azt is, ha kell gyerekcsoportokat tudnak fogadni a megyeszékhelyen, de adott esetben az iskoláztatásukat is vállalják. Nem csak Magyarországon, hanem a határokon túli magyarlakta településeken is összefogtak – vette át a szót a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének elnöke.
Dr. Szabó Endre hozzá tette: elsőként a Erdélyből, Felvidékről és a Vajdaságból érkeztek adományok. Hangsúlyozta: ma már talán nincs olyan település hazánkban, amelyik valahogyan ne csatlakozott volna a segélyakcióhoz.

Előző Nem talál magára a megyei ingatlanpiac
Következő Verseghy emléktábla koszorúzás

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás