Eltűnt Volkswagenek

Az elmúlt időszakban több Volkswagen típusú autót is elloptak vagy megpróbáltak ellopni Szolnokon. A legtöbb esetben megvannak az elkövetők – mondta kérdésünkre Szabó Zita a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője. Vannak azonban olyan ügyek is, melyekben jelenleg még nyomoznak. Felkerestük az egyik szolnoki autószalont és szervizet, a szakember azt mondta: minél több védelmi rendszer van az autóban annál nehezebb azt ellopni.

A legnagyobb közösségi portálon futótűzként terjednek a hírek. Nincs ez másként az ellopott kocsik esetében sem. Napról napra olvasni bejegyzéseket eltűnt gépjárművekről. Szolnok az utóbbi időben legfőképpen Volkswagen típusú autókat loptak el – ezt a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője is megerősítette. Több esetben már elfogták a tolvajokat a kocsikat pedig megtalálták, de vannak jelenleg is tartó ügyek.
Sokan az interneten is kerestetik ellopott autójukat, nyomravezetői díjat is felkínálnak. Mint például ebben az esetben. Egy szintén Volkswagenről van szó, melyet legutóbb Nagykátán láttak. Galó Ferenc autóértékesítő a váltózár működését mutatja – azt mondja: ez a technika jelentősen megnehezíti a tolvajok dolgát.
Minél több védelmi rendszer van egy kocsiban annál jobb – vallja a szakember. Azt mondja: a mechanikus védelem a biztosabb, a hagyományos riasztót már könnyedén kijátsszák.
Az egyik legbiztosabb megoldás – mondja Galó Ferenc az úgynevezett pajzsvédelem. Bár ez havidíjas szolgáltatás, de több esetben is bebizonyosodott: a tolvajok ezzel a rendszerrel nem tudnak mit kezdeni.

Előző Autizmus futás Budapestre
Következő Húsvéti fogyasztóvédelmi ellenőrzések

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás