BL hatosdöntőbe jutott a Szolnoki Dózsa-Közgép

Történelmi vízilabda siker. A hátralévő három mérkőzés eredményétől függetlenül már bejutott a Bajnokok Ligája barcelonai hatosdöntőjébe a Szolnoki Dózsa-Közgép csapata, miután tegnap este 8-7-re legyőzte a Dubrovnik együttesét. A Tisza-partiak a Rijeka és a Dubrovnik előtt vezetik a csoportjukat.

Telt ház várta a szerdai Bajnok Ligája csoportkör legjobban várt találkozóját a Vízilabda Arénában. A hazaiak számára a tét nem volt kisebb, mint a következő fordulók eredményeitől függetlenül bejutni a hatos döntőbe. Ezért mindent meg is tett a szolnoki gárda, hiszen vélhetően sem játékos, sem edző, sem szurkoló nem álmodott olyan kezdésről, mint amilyet Varga Dénesék produkáltak. 4-0-val nyitott a Dózsa, az említett klasszis pólós mindebből két gólt vállalt magára. Ezek után viszont a lendület némileg megtört, a horvátok háromszor is bevették Nagy Viktor kapuját és 4-3-ra zárkóztak, egyenlíteni viszont nem tudtak, a Szolnok pedig újra 3 gólosra növelte előnyét. Az utolsó negyedben mintha nem hazai medencében pólózott volna a Dózsa, hiszen két ötméterest is fújtak a mieink ellen, ennek köszönhetően eltüntette hátrányát a Dubrovnik. 15 másodperce maradt Cseh Sándor csapatának, hogy a maga javára fordítsa a találkozót. Egy szabaddobás előtt az egyik horvát játékos eldobta a labdát, a szabályok szerint ezért pedig büntető jár. Az ötöst Milan Aleksic higgadtan értékesítette, a Szolnok pedig megszerezte a győzelmet és bebiztosította továbbjutását.
A szolnoki együttes történelmi sikere ez, hiszen fennállása óta először jutott be a Bajnokok Ligája hatos döntőjébe.

Előző Vasúti felüljáró leemelés
Következő Ismét megválasztották Balázs Pétert

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás