…Napi jótett… Szolnok Segít – Heti összegzés

A Szolnok Segít Programot támogató Napi jótett c. sorozatunkban a héten egy adományról és egy segítségkérésről számoltunk be. Heti összefoglalónk következik.

Mosogatótálcát, hűtőt, mosógépet és porszívót kér a Szolnok Segít Programtól egy nehéz helyzetben élő idős asszony. 50 ezer forintos nyugdíja elmegy a rezsire, így élelemre és gyógyszerekre már nem futja. Bejutott az adósságkezelő programba, gázszámláit mára rendezte, így hamarosan fűtés is lesz az apró lakásban. Ám azzal is leginkább az utcát fűti majd-mondja.
Bármilyen segítséget hálás szívvel fogad.
Csütörtökön számoltunk be arról, hogy a műsorban korábban bemutatott egyedül élő Dorkó Józsefnek máris megérkezett a segítség. Centrifugát, és tartós élelmiszereket kapott. Lisztet, lecsót, konzerveket, tésztát. Ezt adományt az Összefogás Szolnokért Városszépítő Egyesület által felajánlott összegből vásárolták.
A beteg férfi alig több, mint 60 ezer forintból él 19 négyzetméteres lakásában. Minden segítségnek örül. Mosni eddig kisebb adagokban tudott, hiszen a ruhák a zsúfolt szobában csak a konvektor közelében száradtak. A centrifuga ebben jelent majd segítséget.
A televíziójához műsor vételére alkalmas eszközt-mivel nemrég épp kapott egyet, felajánlotta egy hasonló helyzetben lévő rászorulónak.
A Szolnok Segít Program továbbra is várja a felajánlásokat a Humán Szolgáltató Központ elérhetőségein.

Elérhetőségek:

www.szolnoksegit.hu

Számlaszám: 11745004-15413422-10010000

E-mail: human@szolnoksegit.hu

Előző Rendhagyó történelem óra
Következő Eagle Ottawa aláírás

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás