Roncsautók elszállítása tavasszal megkezdődik

Tavasszal elszállítják a város területén található roncsautókat. A felmérések alapján mintegy 20 gépjárműről van szó, többeken már rendszám sincs. A tulajdonosokat minden esetben felszólítják, akiknek 30 napjuk marad intézkedni.

Egykor szebb napokat látott ez a piros autó, amelyet a Wágner Gusztáv úton vett észre stábunk. Azt nem tudjuk mióta parkol az út szélén, az viszont jól látszik, hogy a szélvédője betört, oldalablakai hiányoznak, csakúgy, mint a kerekei.
Egy szürke autóról is lerí, hogy hónapok, de lehet, hogy már évek óta foglalja ezt a parkolóhelyet a Zagyvaparti sétány 4. szám mögött. Ha a közterület-felügyelet azt állapítja meg, hogy a jármű veszélyezteti a közúti közlekedés rendjét, illetve akadályozza a forgalmat, akkor ezt is elszállítják. Ezt megelőzően természetesen a tulajdonost – a rendszám alapján – szintén felszólítják, hogy vigye el a gépkocsiját. Az elszállítás költsége a minisztériumi rendelet alapján 17 ezer 200 forint+ÁFA, míg a tárolási díj naponta 1200 forint+ÁFA.
Az eladást követően levonják a szállítás és a tárolás költségét. Ha ez kevesebb, mint az autó értéke volt, a tulajdonos visszakapja a különbözetet. Ha viszont a hivatalos költségek meghaladják az értékesítésből befolyó összeget, akkor a különbséget a tulajdonosnak kell állnia. Ha ezt nem fizeti meg, akár bírósági végrehajtás is indulhat.

Előző Arany János úti fasor cseréje
Következő Utazó múzeum a Kacsa úti oviban

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás