Jó ütemben halad a Tiszaligeti Stadion felújítása

Jó ütemben halad a Tiszaligeti Stadion felújítása. A keleti lelátó és a vendégtribün is már félkész állapotban van. A fejlesztés 373 millió forintba kerül. A lelátókkal párhuzamosan az új klubépület is épül, a régit pedig a tervek szerint jövőhéten kezdik lebontani. A szolnoki létesítmény-felújítást még tavaly januárban jelölték meg nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházásnak.

Ez a kép még a stadion régi elrendezését mutatja, hamarosan azonban új fotót kell készíteni róla. Az új klubépület, a keleti és az északi – vendég – lelátó építése is jó ütemben halad. A tervek szerint májusban utóbbit birtokba vehetik a szurkolók előbbit pedig a csapat. Az új épület oldalán 1.250, a vendégszektorban pedig 750 szék lesz. A tribünök állami támogatásból húzzák fel, a főépületet pedig a társasági adókedvezményből építi a klub.
A klubház földszintjén lesznek az öltözők, a szertár és egyéb helyiségek, az emeleten pedig irodák, konferenciaterem és egy 180 négyzetméteres terasz, a focisták pedig itt futnak majd ki a gyepre. Itt egy mellékhelyiség épül a vendégszektornál, de az egész stadion területén lesznek új mosdók és több kiszolgáló helyiség is. Edzői iroda a régi klubházban … itt pedig a vendég csapatok öltöztek át a találkozó előtt. Tették mindezt a régi, 1974-ben épült klubházban, ahol a létesítmény nyitómeccsén a magyar és a svájci válogatott tagjai is felkészültek a mérkőzésre. Ezt belülről már teljesen kipakolták és a tervek szerint jövőhéten kedden megkezdik az épület bontását.
Amint a két lelátó elkészül nekikezdenek a főlelátó bontásának is, ahova szintén új tribünt húznak fel. Mindkét oldal fedett lesz. Acélszerkezete pedig hasonlítani fog a Tiszavirág-hídéhoz. A teljes beruházás végeztével 3.700-an szurkolhatnak majd európai színvonalú, kulturált körülmények között.
Az építkezés során a helyszínen 1.000 köbméternyi betont öntenek, az előgyártott betonelemek súlya eléri az 1.000 tonnát, az acélszerkezeté pedig a 60-at. A több, mint 100 méter hosszú 80 centiméter átmérőjű, kérész szárnyat idéző acélcsövek több elemben érkeznek majd a Tiszaligetbe.

Előző Alfa Projekt III. szakmai szeminárium
Következő Kresz óra a Rákócziban

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás