Fals hangok a Hild téren

Hamis dallamok a Hild Viktor téren. Bár még csak közel fél éve adták át az Agóra előtti hangzótornyot, máris elhangolódtak a hangzórudak. A lejátszott szerzeményeket egyre nehezebben lehet felismerni, ezért a szakemberek megkezdték a hiba elhárítását.

Ezek a dallamok csendülnek fel napról napra a Hild Viktor téren, a 2014. augusztus 30-án átadott hangzótoronyból. A harangjáték a Jászkunsági gyerek vagyok című magyar nótát igyekszik megszólaltatni rozsdamentes acélból készült hangzórúdjain, kevés sikerrel, hiszen még azok is nehezen azonosítják a dalt hamissága miatt, akik egyébként ismerik a szerzeményt. A probléma ismert, az Aba Novák Agóra Kulturális Központ munkatársai már dolgoznak a megoldáson.
A feladat nem egyszerű, nem csak a széllel és a nagy magassággal kell megküzdeni, hanem az Európában egyedülálló szerkezet bonyolultságával is, amelyben a hangzórudakat elektronikusan vezérelt kalapácsok szólaltatják meg, illetve rezgésüket is bonyolult rendszerek csillapítják.
A torony akár több szerzeményt is le tud játszani. A munkálatok várható befejezésének időpontját a szakemberek sem tudták megmondani, azok összetettsége miatt.

Előző Újabb szórakozóhely kapta meg a biztonságos minősítést
Következő Spanyol nagykövet a Seguránál

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás