Közgyűlés

Elismerte a szolnoki önkormányzat a Jászkun Volán 228 millió forintos veszteség-finanszírozási igényét. Az erről szóló döntés az év első munkaterv szerinti közgyűlésén született meg. Az ülés azonban ezúttal is a napirend előtti kérdésekkel kezdődött.

„A hétköznap 8-tól 21 óráig tartó 270 forintos óradíj az nagyon magas.„ – Ezt a megállapítást a megyei kórház fizetős parkolója kapcsán tette Radócz Zoltán. A képviselő egyúttal javasolta, vizsgálják meg az óradíjak csökkentésének lehetőségét.
Reagálásában a polgármester azt is kifejtette: egyrészt meg kell várni a jelenleg is zajló beruházás végét, másrészt keresik az új parkolók kialakításának lehetőségét. Ugyancsak napirend előtt szólt hozzá Lázár Zoltán. A képviselő szerint, idézem: „sarcolja a szolnoki temető a hozzátartozókat„.
Fejér Andor válaszában kiemelte: a szolnoki temetők egyházi tulajdonban vannak és a törvény szerint a költségeket nekik áll módjukban meghatározni.
„Az az állítás, hogy Szolnokon lennének kiemelkedően magasak a temetkezési költségek, minden bizonnyal képviselő úr is tudja, hogy nem állja meg az igazság próbáját.„ – Ezt a Belügyminisztérium adataira hivatkozva állította Fejér Andor alpolgármester. Mint mondta, a megyeszékhelyen a temetési költségek a megyei jogú városokat összehasonlítva a középmezőnyben helyezkednek el.
Molnár Iván kérdése kapcsán pedig az hangzott el, hogy REP-tár kivitelezési munkái májusban kezdődhetnek, a befejezési határidő pedig október vége.
Kiss Gabriella kérdése nyomán a polgármester megerősítette, hogy a házi segítségnyújtásban jelenleg is részesülőket a törvényi változás nem érinti, a 20 pontos értékelés csak az új jelentkezőkre vonatkozik.
„25 évvel ezelőtt volt ilyen nagyságrendű változás, mint most jelen pillanatban.„ – Ezt már Szabó István alpolgármester jelentette ki annak kapcsán, hogy január elsejével létrejött a KMKK Középkelet-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. A társaság három megye – Szolnok, Heves és Nógrád – 5 volán vállalatának árszervezésével jött létre. Az új, éves szinten 24 milliárd forintos árbevételű cég központja Szolnok lett.
Az előterjesztés rendezi a Jászkun Volán 2014-re vonatkozó veszteség-térítési igényét is, amely 228 millió forint. Az összeget az önkormányzatnak kell biztosítani, a vita során pedig ismét felmerült az állami szerepvállalás mértéke.
Ez ügyben a tárgyalások folyamatosak a kormánnyal – folytatta Szalay Ferenc. A polgármester ugyanakkor leszögezte, hogy az átszervezés után sem sérülhet a jelenlegi szolnoki tömegközlekedés minősége.
A közgyűlésen elhangzott az is, hogy a 24 települést tömörítő Szolnok Térségi Hulladékgazdálkodási Társulás csaknem 1,7 milliárd forint támogatásban részesült a rendszer további fejlesztésére, eszköz- és jármű beszerzésekre. A cél, hogy 2020-ig legalább 50% legyen a szelektíven gyűjtött és kezelt hulladék aránya.

Előző Karácsony fényei fotópályázat eredményhirdetés
Következő Szalay Ferenc a Hozamban

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás