Bodonyi Ákos az év testnevelője megyénkben

A tavalyi év eredményei alapján a Fiumei Úti Általános Iskola testnevelője, Bodonyi Ákos kapta a Magyar Diáksport Szövetség elismerését, mely szerint ő a megye legsikeresebb testnevelőtanára. A fiatal szakember 7 éve dolgozik az intézményben, sikereit pedig röplabdában könyvelhette el.

Testnevelés óra a Fiumei Úti Általános Iskolában. A kisdiákok a megye jelenlegi legsikeresebb tanárának, Bodonyi Ákosnak az utasításait hallgatják.
Bodonyi Ákos az előző tanév eredményei alapján nyerte el a Magyar Diáksport Szövetség elismerését.
Testvelőként és felkészítőként a fiú negyedik korcsoportos röplabda diákolimpia országos döntőjében második helyezést ért el, a strandröplabda országos döntőkön pedig két korcsoportban is a dobogó második fokára állhatott fel tanítványaival.
Szenvedélye a munkája, amit nem is munkának inkább hivatásnak nevez. Rengeteg új dolgot talál ki, a diákok szeretnek az óráira járni, hiszen mindig más és más izgalmas feladatot kell végezniük.
Nem véletlenül jönnek a röplabda sikerek, Bodonyi Ákos ugyanis a tanítás mellett a szolnoki NBI-es röplabdacsapat játékosa, csapatkapitánya is.
Bodonyi Ákos hozzátette: célja egy újabb sikeres generáció kinevelése, ezt a nevelést pedig már alsóbb osztályban el kell kezdeni. A példa adott, ő maga állította.

Előző …Napi jótett… Szolnok Segít – Zoltán köszöni a sok segítséget
Következő Méhnyakrák megelőzési hét

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás