Épülhet az autópálya Budapest felé is

Történelmi jelentőségű fejlesztésről döntött a kormány azzal, hogy a következő 5 évben 750 milliárd forintot fordít a gyorsforgalmi úthálózat fejlesztésére. Ezt Bene Ildikó országgyűlési képviselő jelentette ki sajtótájékoztatóján. Ennek megfelelően legkésőbb 2020. december 31-ig Szolnokot Budapestről autópályán, illetve legalább kétszer kétsávos úton, azaz 1 óra alatt el lehet majd érni.

„A kormány azt a döntést hozta néhány nappal ezelőtt, hogy a mostani választási ciklus végére Magyarországnak nem maradhat olyan megyeközpontja, amelyet négy sávos autópályán, autóúton ne lehetne elérni. Ez pedig garanciát jelent Szolnok számára.„ – Ezt még 2014. szeptember 23-án jelentette be a miniszterelnök Szolnokon, a Béres Gyógyszergyár új gyártórészlegének átadása alkalmával. Az ígéretet a napokban kormánydöntés követte, a keddi Magyar Közlönyben megjelent határozat térségünket érintő részét Bene Ildikó ismertette sajtótájékoztatóján. Mint az országgyűlési képviselő elmondta, 2020 végéig összesen 750 milliárd forintot biztosít a kormány többek között Szolnok és a főváros közötti gyorsforgalmi úthálózat fejlesztésére.
A fejlesztések túlnyomórészt hazai forrásokból valósulnak meg. A beruházások előkészítésére, illetve az építésre idén 11 milliárd, jövőre és 2017-ben 13-13 milliárd, 2018-ban 273 milliárd, 2019-ben 350 milliárd, míg 2020-ban 90 milliárd forintot biztosít a költségvetés. A politikus szerint Szolnok, illetve a térség közvetlen autópálya, autóút kapcsolata a fővárossal hatalmas gazdasági fejlődés lehetőségét hozhatja magával.
Bene Ildikó hangsúlyozta: történelmi jelentőségű fejlesztésről döntött a kormány, amelynek köszönhetően a kedvező gazdasági folyamatok látványosan felgyorsulhatnak.

Előző Demográfiai adatok
Következő Kiosztották a félévi bizonyítványokat az iskolákban

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás