Kiállításra készülnek a szolnoki galambászok

Új irodát és telephelyet keresnek a szolnoki galambászok. Az ország harmadik legnagyobb múltú egyesületének tagjai tavaly jól teljesítettek, amit jelez az is, hogy részt vehetnek a hamarosan kezdődő budapesti országos kiállításon.

„Széthúzzák a galamb szárnyát- erről messzemenő következtetéseket vonnak le, hogy ez most egy milyen galamb? Egy jó galamb, vagy egy rossz galamb? Hát erről a galambról azt kell tudni, hogy ez egy országos hosszú távú negyedik sampion.„ – Így a tenyésztő, aki természetesen büszke kiváló állataira. Lehet is, hiszen Szolnokról- tavalyi teljesítménye alapján- idén öt galamb is az országos élmezőnybe került.
A másik élvonalbeli galamb is átszelte már Európát. Az állatoknak- a versenyszabályzat szerint- évente tucatnyi alkalommal kell bizonyítani erőnlétüket.
Ma sincs egyértelmű magyarázat honnan tudják az állatok a haza vezető utat. Egy biztos- hacsak nem szenved balesetet, vagy esik ragadozók zsákmányául- a postagalamb, visszatér megszokott közegébe. A tenyésztő ma már mikrochip segítségével kontrollálhatja a teljesítményt.
A szolnoki volt a harmadik galambász egyesület az országban. 1931- ben alakult a Wéber Bálint -féle vendéglőben.
Az urbanizáció nem tett jót a sportnak. Megfogyatkozott a galambászok száma, akik viszont ma is összetartóak. Egy valami bántja csak őket: „Hogy hol lehetne olyan helyet találni, ahol egy körülbelül 30 fő létszámú társaság összejöhetne hetente és egy mellette egy olyan kis épület vagy helység ahol galambversenyeztetéssel kapcsolatos ketreceket, tartozékokat tartanánk.„ – mondta Fazekas Ottó a Szolnoki „R- 1„ Postagalamb Egyesület elnöke. Ehhez várják a segítséget az egyesület tagjai, akik addig is hűségesen művelik kedvenc hobbijukat. Éves összejövetelüket január 24- én a Kertvárosban tartják.

Előző Kenderesi kisfiú lett a világ legszebbje
Következő Erzsébet program sajtótájékoztató

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás