Citromsavgyár közmeghallgatás

A tervezett citromsavgyár kapcsán közmeghallgatást tartott a Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőség. A közmeghallgatás ugyanis kötelező elem a gyár építési engedélyéhez szükséges egységes környezethasználati engedély kiadásához. Mint elhangzott: az engedélyezési eljárás tavaszra véget ér, így 2016 első felében elindulhat az üzemszerű termelés a citromsavgyárban.

A Városházán tartott közmeghallgatáson az érdekelte az engedélyező hatóságot, vagyis a Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelőséget, hogy mekkora területen, milyen tevékenységet kíván végezni a beruházó BBCA Szolnok Biokémiai Zrt., és az új gyárnak milyen környezeti hatásai lesznek, lehetnek. Közmeghallgatás nélkül ugyanis nincs egységes környezethasználati engedély, enélkül pedig nincs építési engedély.
Az engedélyező hatóság eddig mindent rendben talált. Az előzetes számítások szerint az üzemben évente mintegy 60 ezer tonna citromsavat állítanak elő, az ehhez szükséges több mint 100 ezer tonnányi kukoricamennyiséget pedig Szolnok 100 kilométeres körzetéből szállítják majd a gyárba. A tervek – melyet kínai és magyar szakemberek készítettek – már elkészültek.
Az engedélyezési eljárás várhatóan az első negyedév végére lezajlik, innentől számítva körülbelül egy év mire az üzemszerű termelés megindulhat a szolnoki citromsavgyárban.

Előző „A Világcirkusz„ – Évadnyitó gála Szolnokon
Következő Elindult a fenyőjárat

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás