Megfelelő ütemben halad az építkezés a kórháznál

Megfelelő ütemben halad az új szárny építése a Hetényi Géza Megyei Kórház területén. Az új épületegyüttesben kap majd helyet egyebek mellett a szülészet, a szemészet és a fül orr gégészet, valamint a központi betegirányító egység, és 3 új műtőt is építenek. A beruházás 4,7 milliárd forintból, döntően európai uniós támogatással valósul meg.

Tavaly márciusban kezdődött az építkezés a megyei kórház területén. Mintegy 4,7 milliárd forintból 13 ezer négyzetméter területű, korszerű, minden igényt kielégítő új épület létesül. Ahhoz hogy az új szárny helyet kapjon, több meglévőt, így az igazgatási és munkaügyi épületet és a pszichiátriát is le kellett bontani.
Ez azért fontos, mert a határidőt tartani kell, vagyis június 30-ig a kivitelezőnek végeznie szükséges a munkálatokkal. Dr. Tölgyes Anna hozzátette: a cég vezetője megerősítette a kórház vezetőségét arról, hogy határidőre elkészül a C tömb. Így valószínűleg még nyáron átkerülnek az osztályok a hétemeletes pavilonból az új, korszerű épületbe.
De itt kap helyet a gyermekszakellátás, és a koraszülött osztály is. Három új műtővel is bővül a kórház, melyek rácsatlakoznak a jelenlegi központi műtőre, tehát a teljes műtéti tevékenységet egy tömbben végzik majd. A beruházásnak köszönhetően a megyei kórházban is jobban szervezhető és hatékonyabb lesz a betegellátás.

Előző Fűtésprobléma a Széchenyi-lakótelepen
Következő Megkezdte a felkészülést a Szolnoki MÁV-Stadler Rail FC

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás