Győzelemmel kezdte a középszakaszt az Olaj

öt ponttal győzte le a Pécset a Szolnoki Olaj a felsőházi középszakasz első fordulójában, míg a Szolnoki MÁV FC biztosan nyert az Eger ellen. Mivel a bajnokságok vagy idő előtt befejeződtek, vagy éppen állnak a koronavírus miatt, ezek a sikerek nem a hétvégén történtek, hanem éppen egy éve.

Tovább vékonyodott a Szolnoki Olaj KK állománya a középszakaszra, hiszen megsérült Vojvoda Dávid is, így csapatkapitánya nélkül kezdte a felsőházat a 2018/19-es szezonban az akkori címvédő. Voja kiválása miatt volt elég ok félteni a csapatot, hiszen a Pécs ereje teljében volt, de már az első negyedben jött az ostorcsapás: az Olaj 22-9-re nyerte az első tíz percet. A második negyedben még hozzátett csinos előnyéhez négy pontot. Ennek köszönhetően csak kisebb megrökönyödést okozott, hogy az egyre fáradó szolnoki csapat tíz ponttal elbukta a harmadik negyedet, a negyediket pedig kettővel. Viszont a 16 pontot és 10 lepattanót, vagyis dupla- duplát elérő Nikola Malesevicsnek, a 14 pontig jutó Tóth Ádámnak, valamint a gátlás nélkül játszó fiataloknak köszönhetően az Olaj 71-66-ra nyert.
A férfi vízilabda- bajnokságban tavaly ilyenkor rendezték a felsőházi középszakasz hatodik fordulóját, de a Szolnoki Dózsának nem volt kötelezettsége, lévén a Fradi elleni hazai mérkőzését csak április 17-én játszotta le, arra a meccsre jövő heti Sporthírek VOLNA rovatunkban tekintünk vissza.
Volt viszont ok az örömre a Tiszaliget bejáratánál, hiszen a tavaly ilyenkor az NB III Keleti- csoportjában szereplő Szolnoki MÁV FC legyőzte az Egert. Csábi József régi- új vezetőedzőként első alkalommal vezette ki a gyepre a csapatot, amely nem is okozott csalódást. Horgosi Donát már az első percben megszerezte a vezetést, Laczkó Milán az első félidő utolsó percében tette még biztosabbá a hazai előnyt. A második félidő közepén Simon Attila is megszerezte menetrend szerinti gólját, így mindenki elégedetten mehetett haza. Már a vendégcsapat tagjainak és szurkolóinak kivételével.  

Előző Horthy István emléktáblájának újraavatása
Következő Megnyílt a Művésztelep első virtuális kiállítása

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás