Megkezdődtek a középiskolai felvételi vizsgák. Szombaton 10 órakor magyar nyelvből, 11 órakor pedig matematikából töltötték ki az első feladatlapokat a diákok. Mindkét tantárgyból 45-45 perc...
Ünnepek utáni fogyókúra
Új életmód tanácsadó és fogyasztó szalon kezdte meg működését Szolnokon. Egyedülálló és kontrollálható program által segítenek az álom alak elérésében. Személyes konzultáció keretében történik egy...
Sportolókat köszöntöttek
Gitár és ének köszöntötte a város legkiválóbb magyar bajnokait, diákolimpikonjait és edzőiket a Városháza dísztermében. Ma már hagyomány, hogy Szolnok köszönti legkiválóbbjait. A város kiemelt...
Ülésezett a pénzügyi bizottság
Új köztéri szoborral gazdagodik ismét a város. Erről a pénzügyi bizottság tárgyalt hétfő reggeli ülésén. BAGDI SÁNDORNÉ a pénzügyi bizottság elnöke elmondta: -"Pogány Gábor Benő...
Véget ért az ebösszeírás
:Az állatok védelméről és kíméletéről szóló törvény előírja, hogy az önkormányzatok 3 évenként tartsanak ebösszeírást. Így 2014 után 2017-ben is zajlott Szolnokon összeírás. Dénes Gábor...
Emelné a közszféra illetményalapját a Jobbik
December óta uralja a közbeszédet, hogy a választások után jelentős leépítések következnek a közszférában - mondta a Jobbik önkormányzati képviselője Szolnokon. Kiss Gabriella úgy fogalmazott:...
Megnyílt a Plusz Pont Közösségi Ház
A Hild Viktor út 1.szám alatt nyílt meg az ÉN IS VAGYOK! Mozgássérült Generációk Érdekvédelmi Egyesület közösségi háza. Az ingatlant a városi önkormányzattól tartós használatra...
Nagyobb összeghez jutnak a magyar méhészetek
A méhészeti támogatási rendszert az Országos Magyar Méhészeti Egyesület dolgozta ki. Ebben a rendszerben tudnak a méhészek pályázni eszközökre, gyógyszerekre és más, a munkájukat megkönnyítő...
Hagyó Tamás a Városi Kollégiumban
Hagyó Tamás neve ismerősen cseng Szolnokon: mindenki látta már ugratásait a kocka Ladával vagy azt, ahogyan krosszozik. Arra is volt példa, amikor a Szapáry úton...
