Nyáron is szükség van rád! Adj vért, adj esélyt! Ezzel a szlogennel szólít véradásra a Magyar Vöröskereszt a nyári hónapokban. Sajnos többnyire üresen álltak a...
Munkavédelmi akcióterv
Július 2-án tízpontos, a munkaadókat érintő adó- és járulékcsökkentést jelentett be Orbán Viktor miniszterelnök. A munkavédelmi akciótervtől a vállalkozások terheinek csökkenését és több munkahely teremtését...
Együtt ellenőriznek a román és a magyar rendőrök
Román kollégáikkal ellenőriznek a megye rendőrei. Kiemelt figyelmet fordítani a turizmus miatt frekventált valamint a jelentős tranzitforgalmú útvonalakra. A román rendőrök tapasztalatszerzés miatt érkeztek Szolnok...
Pályázati forrásból mentenék meg a belvárosi templom oltárát
Az 1752-ben állított Szent István oltár állapota tavasszal vált veszélyessé, azóta állvány tartja egybe. Felújításához a restaurátorok szerint 15 millió forint szükséges. A belvárosi nagytemplom...
ó ütemben halad a Tiszaligeti Stadion felújítása
A hátsó lelátót már lebontották, a centerpálya gyepszőnyegét pedig felszedték. Jelenleg az öntözőberendezés készül valamint megérkeztek a villanyvilágítás kiépítéséhez szükséges alapkábelek is. A tervek szerint...
Piros és mézédes – piacon a magyar dinnye
Piacon a mézédes magyar, beindult a dinnyeszezon. 100 és 150 forint közötti kilókénti áron lehet venni a legnépszerűbb nyári gyümölcsből, de az árusok szerint pár...
A végéhez közeledik az aratás
A mennyiségre igen, a minőségre viszont nem lehet panasz - mondják az idei búzatermésre a szakemberek. E két tényezőnek is köszönhető, hogy folyamatosan emelkedik a...
Befejeződött Nagykörűben a csapadékvíz-elvezető árkok kiépítése
Jöhetnek a nagy felhőszakadások, már nem jelenthetnek gondot. Befejeződött Nagykörűben a csapadékvíz-elvezető árkok kiépítése. A beruházás az Észak-alföldi Regionális Operatív Program finanszírozásával több mint 339...
Kemény időszakon van túl a katasztrófavédelem
Feszített tempóban és igen dolgosan töltötte az év első felét a megyei katasztrófavédelem - hangzott el az elmúlt időszakot értékelő sajtótájékoztatón. Új elemként jelent meg...
Letartóztatott amerikai hittérítő
Három rendbeli kiskorú veszélyeztetése miatt letartóztattak egy 63 éves amerikai hittérítőt Szolnokon. A férfi kezén a múlt hét végén csattant a bilincs, az ügyben jelenleg...
