A Verseghy Ferenc Könyvtár évek óta helyszíne a fiatalok életének, szakkörök alakultak, rendezvényeket szerveztek, mindezt pedig leginkább saját ötleteik alapján valósították meg. Azonban úgy tűnik,...
Eszközfejlesztés a rendelőben
300 millió forintos uniós támogatásnak köszönhetően fejlődik a Hetényi Géza Kórház Hősök téri rendelőintézete. Korszerű röntgen és ultrahang készülék, új EKG és szájsebészeti kezelőegység is...
Nincs mese, korszerűsíteni kell
A hazai versenyhorgászat térképén kiemelt helyet foglal el az Alcsi-2-es versenypálya. A több mint 1 kilométeres versenypályán rendeztek már hazai bajnoki fordulókat, egyesületi versenyeket, de...
Roma történelmet is tanultak a gyerekek
A szórakozás mellett a tanulás is fontos szerepet játszott. Szolnoki Roma Fesztivál néven hagyományőrző családi napot tartottak szombaton a Tücsök úti Közösségi Házban. [video mp4="/spots/hir/hir_190603_07.mp4"]
Megszületett a Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt. kabalafigurája
Megszületett Csobbancs, a Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt. kabalafigurája. Az alkotás több mint 500 pályamunkából került ki, melyeket általános iskolások vetettek papírra. A nyertes figura plüss...
200 énekes dalolt az 50. évfordulón
Ünnepléssel egybekötött örömzenei. Harmadik alkalommal rendezték meg a Szandai Víg-a-dalom című népdalkörök találkozóját, melynek keretében ünnepelték meg a Szolnoki Népdalkör 50. évfordulóját. A rendezvényre közel...
A szolnoki bombázás áldozataira emlékeztek
Az 1944- es bombázás áldozataira emlékeztek délelőtt a légoltalmi óvóhely előtt. A vasútállomásnál elhelyezett mementónál a pályaudvar környékét ért szőnyegbombázás előzményeit is felelevenítették. Mint elhangzott-...
Mintegy 17000 óra és több száz bevetés
Közbiztonság és közvédelem. 2018-ban is ezek voltak a legfontosabb céljai a Szolnok Városi Polgárőr Egyesületnek. A hétvégén megtartott közgyűlésen elhangzott, ez elmúlt évben 600 órával...
20 éve újra együtt
Szolnok napi mécses úsztatás, Rotary Mecénás-díj, adománygyűjtések, nemzetközi diákcsereprogram. A szolnoki Rotary Clubhoz számos olyan tevékenység köthető, ami megalakulása óta része lett a város életének....
Kedden este gyérítik a szúnyogokat
A jó idő sokakat csalogatott ki a természetbe hétvégén. A programokhoz azonban hívatlan vendégek: szárnyas vérszívók is csatlakoztak. A várható szúnyoginvázió megfékezésére kedden este légi...
