Megkezdődik a fizető parkolók és környékének április 1-jétől október 30-ig tartó gépi úttisztítása. Emiatt szombaton, illetve vasárnap a táblával külön is jelzett szakaszokon, a megadott...
Diákigazgató irányított, tanulóból tanár lett
Nem áprilisi tréfa: diákigazgtót választottak a Széchenyi Körúti valamint a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskolában is. Utóbbiban a tanárok szerepét is a diákok vették át....
A városházáról jelentjük
Május elsejétől már a szolnoki buszmegállókban is tilos lesz a dohányzás. A rendeletmódosítást mai munkaterv szerinti ülésén fogadta el a közgyűlés. A testület az Eagle...
Rajzverseny a Szent-Györgyi Albert Általános Iskolában
Lépcsőfokok. Harmadik alkalommal rendezte meg a Szent-Györgyi Albert Általános Iskola kiállítással egybekötött rajzversenyét. A zsűri elnöke idén Verebes György festőművész volt. Csendéletet kellett rajzolniuk a...
Ki a mester két keréken
Taroltak a Kodály Zoltán Általános Iskola diákjai a rendőrségi bicikli versenyen. A megmérettetés nem titkolt célja, hogy megtanítsa a fiatalokat helyesen közlekedni, hiszen a baleseti...
Megavers 3
Reflektorfényben a költészet. Második elődöntőjéhez érkezett a Megavers 3. A Szolnok Televízió és az ANKK immár országos hírű versenyén ma 12-en mérték össze tudásukat. A...
Fél évszázad elismerése
Az egyetemes és a magyar táncművészet értékeinek gyarapításáért, a tánc népszerűsítésében végzett kiemelkedő tevékenységéért, több évtizedes kimagasló táncpedagógiai munkájáért kapta meg a Szolnokért Emlékérem Arany...
Tolvajokat fogott a rendőrség
Több bűncselekmény sorozatot is felderített a Szolnoki Rendőrkapitányság a közelmúltban. A temetőben és közvetlen közelében az elmúlt időszakban huszonhárom lopás történt. Ugyanakkor magukat E-on és...
Tisza-völgyi műhely
A Tiszát komolyan kell venni – hangozott el a Tisza-völgyi Műhely mai alapító konferenciáján. A Tisza Vízgyűjtő Bizottság kezdeményezésére életre hívott szervezet az árvízi helyzet...
Egyenruhában – 2011-03-23
[video mp4="/[video mp4="/spots/egyenruhaban/egyenruhaban_110323.mp4"]